Kártyajáték

Kártyajáték

A kártyajáték múltja több ezer évre tehető. Az idők során kontinensenként, országonként fejlődtek a kártyák fajtái, illetve a játékok. Nagyon sok féle kártyajáték létezik. Itt csak párat írunk le, ami remek szórakozást biztosít az egész családnak!

Scopa

2020-03-20T12:18:04+02:00Kártyajáték|

Játékosok száma: kettő
Kellékek: egy csomag kártya
Nehézségi fok: gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetes
Játékidő: fél óra

Előkészítés: Ehhez az olasz eredetű játékhoz a csomagból kivesszük a 8-as, 9-es és 10-es lapokat. Hasonlóképpen, mint a kaszinóban, a játékosok úgy szerezhetik meg az asztalon levő lapokat, hogy saját lapjaikkal együtt hazaviszik őket. A bubi 8, a dáma 9, a király 10 pontot ér, a többi lap pedig annyit, amennyit a névértéke. Az ász a legalacsonyabb lap.

Scopa – A játék menete

A játékosok húznak, a legalacsonyabb lap oszt. Mindkét játékos három lapot kap képpel lefelé. Ezután négy lapot terítünk ki felfedve az asztalon. A két játékos felváltva tesz ki a az asztalra egy-egy lapot felfedve a kezéből. Ha tudja, hazaviszi a lapot saját lapjával kiegészítve, vagy kettő, illetve több lapot visz haza (annyit, amennyi megegyezik értékben a saját lapjával) a kezében levő lappal kombinálva őket. Körönként csak egy lap vagy lapsor vihető haza. Amennyiben mind őr, mind sor elvitelére lehetősége van, a játékosnak a párt kell hazavinnie.
Az összes asztalon levő lap megszerzése az úgynevezett tábla. Ha semmilyen ütés nem lehetséges, a lap az asztalon marad vagy cserére kerül. A hazavitt lapokat a játékosok képpel lefelé tartják, kivéve azt a lapot, amivel a játékos táblát csinált, ez felfedve marad, tehát a tábláért jár pont egyben a játék végét is jelzi. Minden olyan esetben, amikor mindkét játékosnak elfogy a lapja, fejenként három új lapot osztunk, és a játék addig folytatódik, míg a csomag lapjai elfogynak, és a játékosok kezében sincs már lap. Aki az utolsó lapot kijátssza, az összes asztalon maradt lapot megkapja, de ez nem számít táblának.

Pontozás:

Minden játszma végén az alábbiak mindegyik 1 pontot ér:

  • 21 vagy annál több lap hazavitele
  • legalább hat káró hazavitele
  • a káró hetes hazavitele (Sette bello)
  • primiera: a hazavitt lapjai közül mindkét játékos kikeresi mindegyik szín legmagasabb lapját a következő lapértékek szerint: 7= 21; 6=18; ász=16; 5=15; 4=14; 3=13; 2=12; figurás lapok=10. Aza játékos kapja a pontot, akinek a legmagasabb négy lapja a legnagyobb összértékű.
  • áblanyerés.

Győzelem

Az újabb leosztások addig követik egymást, míg valamelyik játékos eléri a 11 pontot, és ezzel megnyeri a játékot.

 

Forrás: Jim Glenn, Carey Denton: Családi játékok kincsestára, Kossuth Kiadó 2004 

Őrült nyolcasok

2020-03-18T11:36:16+02:00Kártyajáték|

Játékosok száma: kettőtől ötig
Kellékek: egy csomag kártya
Nehézségi fok: könnyű játék
Játékidő: körülbelül 10-15 perc

Ebben a játékban a játékosok célja az, hogy minden lapjuktól megszabaduljanak.

Előkészítés: A lapok megkeverése után, az osztó minden játékosnak egyenként öt-öt lapot oszt. (Ha csak ketten játszanak, mindketten hét-hét lapot kapnak.) A fennmaradt lapokat az osztó képükkel lefelé az asztal közepére helyezi, majd felfedi a legfelső lapot és a csomag mellé teszi le, mint a talon első lapját.

Őrült nyolcasok – A játék menete

A játékosok sorban kijátszanak egy-egy lapot, képpel felfelé, a talonra. Ahhoz, hogy egy lapot ki lehessen játszani, színben vagy rangban egyeznie kell a talon látható felső lapjával. A 8 ebben a játékban a dzsóker szerepét tölti be, a felső laptól függetlenül bármikor ki lehet játszani. Emellett, ha a játékos 8-ast rak, joga van megszabni, hogy milyen színnek kell utána következnie, ami taktikai szempontból számára előnyös lehet. Ha valaki nem tud rakni, addig húz egyesével a tartalékcsomagból, amíg nincs megfelelő lapja. Azokat a kihúzott lapokat, melyeket nem tud kijátszani, a játékos hozzáteszi a sajátjaihoz.

Győzelem

A játék addig tart, míg valamelyik játékosnak elfogynak a lapjai.

 

Forrás: Jim Glenn, Carey Denton: Családi játékok kincsestára, Kossuth Kiadó 2004 

Svindli

2020-03-18T11:33:04+02:00Kártyajáték|

Játékosok száma: három vagy több
Kellékek: egy csomag kártya
Nehézségi fok: könnyű játék
Játékidő: 5-10 perc

A játék módja és célja a többiek félrevezetése; a jó játékos minden lépésével igyekszik megtéveszteni ellenfeleit.

Előkészítés: Megkeverjük a lapokat és szétosztjuk az egész csomagot. Nem baj, ha némelyik játékosnak eggyel több lapja van. Ügyeljünk arra, hogy a többiek ne leshessék ki a lapjainkat.

A játék menete

Az osztó balján ülő játékos kezd úgy, hogy szabadon választott lapját képpel lefelé leteszi az asztal közepére, és megnevezi az értékét. Ez lehet igaz, vagy nem. A többi játékos, az óra járásával megegyező irányban haladva egymás után ugyanígy tesz, egyre magasabb értéket bemondva, ahogy növekszik az asztalon lévő lapok száma. Bármely játékos bármikor bemondhatja, hogy svindli, jelezve ezzel, hogy kétségbe vonja az előző játékos szavának hitelességét. A kérdéses lapot felütik: ha a lap tényleg az volt, aminek a tulajdonosa nevezte, a kételkedő viszi el az összes lapot; ha viszont nem, az viszi őket, aki a kérdéses lapot dobta. Természetesen a feszültség akkor hág a tetőfokára, amikor egy lap állítólagos értéke az ász felé közelít, hiszen az azt követő játékosnak nincs más választása, mint hogy svindlit mondjon – pedig az akár igaz is lehet. A résztvevők életkorától függően a játékstratégiák kifejezetten körmönfonttá válhatnak. Válasszon a kezdő játékos inkább alacsony, vagy közepes értékű lapot, hogy hagyja növekedni a lapcsomagot? Vagy kezdjen azonnal magasabb lappal, hogy gyorsítsa a kihívást? A taktikai félrevezetések fontosságában és sokféleségében ez a játék kiváltképp a pókerra emlékeztet.

Győzelem: Az nyer, aki elsőként szabadul meg lapjaitól.

Másik változata:

Dupla lapok: A szabályokat meg lehet változtatni úgy, hogy egyszerre egynél több (azonos értékű) lap eldobása is lehetséges. A játékos miután szépen kiszámítja az esélyeit, egyszerre két vagy három lapot tesz középre, és dámáknak mondja őket. Az esetleges kételkedőknek, mint minden esetben, most is mérlegelniük kell döntésüket, de így a kockázat nagyobb.

 

Forrás: Jim Glenn, Carey Denton: Családi játékok kincsestára, Kossuth Kiadó 2004 

Adakozz a szomszédban

2020-03-18T11:27:22+02:00Kártyajáték|

Játékosok száma: kettő vagy több
Kellékek: egy csomag francia kártya, négy vagy több játékos számára két csomag kártya
Nehézségi fok: a játékban inkább a szerencse, mint az ügyesség a meghatározó
Játékidő: 5-10 perc

Egyszerű játék, melyben a játékosok megpróbálják megszerezni a lapokat. Akinek először fogynak el a lapjai, veszít. Bár a játék nem az ügyességen múlik, a gyerekek élvezni fogják a feszített tempót.

Előkészítés: Megkeverjük a lapokat és kiosztjuk az összes kártyát; négy vagy több játékos számára két csomagra lesz szükség. A lapok képükkel lefelé kupacokban vannak elhelyezve az asztalon, a játékosok nem nézhetik meg őket.

A játék menete

Kezdve az osztó balján ülővel, a játékosok sorban felütik és középre helyezik a felső lapjukat. 2-estől 10-esig a lapoknak nincs értékük, a kör ilyenkor tovább megy. Amint figura – bubitól ászig – jelenik meg, az eljárás megváltozik. Ha egy játékos figurát üt föl, az utána következőnek annyi lapot kell eldobnia, amennyit a figura ér: a bubi egy lapot ér, a dáma kettőt, a király hármat, az ász pedig négyet. Ha a második játékos által a középen levő csomagba leszámolt lapok közt nincs figura, az első játékos kapja meg az egész csomagot és saját lapjai alá teszi.

Más a helyzet azonban, ha a második játékos lapjai közt van figura. Ekkor a játék leáll, akkor is, ha a játékos nem számolta még le az összes lapot, amivel adós. Most az első játékosnak kell eldobnia annyi lapot, amennyit az új figura ér. Ezúttal, ha nem kerül elő újabb figura, a második játékos, vagyis az, aki az utolsó figurát rakta, viszi el a lapokat.

Győzelem

A lapok megszerzésének esélye addig száll egyik játékosról a másikra, míg újabb és újabb figurák kerülnek elő, amikor ezt történik, a játék a fenti ismertetés szerint folyik tovább. Akinek elfogynak a lapjai, kiesik a játékból. A nyertes az, aki végül az összes lapot megszerzi.

 

Forrás: Jim Glenn, Carey Denton: Családi játékok kincsestára, Kossuth Kiadó 2004 

Memóriajáték

2020-03-18T11:26:51+02:00Kártyajáték|

 

Játékosok száma: kettő vagy több
Kellékek: egy csomag francia kártya
Nehézségi fok: odafigyelést igényel, de már általános iskolásokkal is lehet játszani
Játékidő: 5 perc felett

Ez a játék a felnőtteknek nagyobb nehézséget okozhat, mint a gyerekeknek. A feladat az, hogy megjegyezzük a lapok helyét, két-két lap rövid felfedése után.

A játék menete

Képpel lefelé lerakjuk a lapokat választásunk szerint rendezett sorokba, vagy összevissza. Az első játékos bármelyik kettőt felfedi; ha párt alkotnak megtartja őket, majd még egyszer fordíthat. Hogy mi számít párnak, az megállapodás kérdése. Lehet csak szám, illetve figura szerint (pl. 2 db 5-ös), de lehet a színnel nehezíteni, hogy pl. csak a 2 db fekete 5-ös. Ha, amint az inkább előfordul, a felfedett lapok nem alkotnak párt, a helyük megváltoztatása nélkül visszafordítjuk őket. Ezután az előzőtől balra ülő játékosnak lehetősége van megfigyelni a felfedett lapokat, és megjegyezni a helyüket az asztalon.

Győzelem

A játék addig megy körbe, míg az összes kártyalapot páronként fel nem vesszük. Aki a legtöbb lapot megszerezte, az nyer.

 

Forrás: Jim Glenn, Carey Denton: Családi játékok kincsestára, Kossuth Kiadó 2004 

Fogjál halat

2020-03-18T11:26:17+02:00Kártyajáték|

Játékosok száma: kettőtől ötig
Kellékek: egy csomag francia kártya
Nehézségi fok: a győzelem a szerencsén múlik
Játékidő: 5-10 perc

Ennek az egyszerű játéknak a következő a stratégiája: mindegyik játékos eldönti, mely számból vagy figurából gyűjti össze mind a négyet, de a játék folyamán előfordulhat, hogy megváltoztatja a döntést.

Előkészítés: Két vagy három játékos számára fejenként hét lapot osztunk ki, négy vagy öt résztvevő esetében pedig fejenként ötöt. A megmaradt lapokat képpel lefelé középre tesszük, ez lesz a tartalékcsomag, vagyis a halastó.

A játék menete

Miután a játékosok megnézték a lapjaikat, az osztótól balra ülő játékos kezd úgy, hogy a jobbján ülőtől olyan lapot kér, amire szüksége van, például dámát. Amennyiben a megkérdezett játékosnak van megfelelő lapja, köteles átadni azt vagy azokat. Ha nincs, azt mondja „Fogjál halat!”, ekkor a másik játékos utolsó lépésként elveszi a tartalékcsomag felső lapját. Ha viszont a kihúzott lap megegyezik az eredetileg kért lappal, a játékos kijelenti: „Kedvemre valót fogtam!”, és új lapot kér a jobbján ülőtől.

Győzelem

Ha a játék folyamán bármelyik résztvevő összegyűjti az azonos értékű négy lapot, azonnal lerakja őket az asztalra és ismét lapot kér. A játék addig halad ugyanígy az óramutató járásával megegyező irányban, amíg valakinek sikerül megszabadulnia az összes lapjától, miután négyesekben lerakta őket. Így tehát a játékot az nyeri, aki minden lapját le tudja rakni négyes sorozatokban, vagy az, akinek a tartaléklapok elfogyásakor a legtöbb ilyen sorozata van.

 

Forrás: Jim Glenn, Carey Denton: Családi játékok kincsestára, Kossuth Kiadó 2004 

Cím

Iskolatáska

Iskolatáska, iskolatáska elsősöknek, ergonómikus és gurulós iskolatáska, uzsonnás táska.

Az Upixel táskák dekorálható felületének köszönhetően amellett, hogy nagyon jó időtöltés a gyereknek, szülőnek egyaránt a formák, képek kitalálása és felrakása a táskára, remek készségfejlesztő is.
Játékosan fejleszti a gyermek szem-kéz koordinációs, finom motorikus képességeit, a vizuális figyelmét és memóriáját, és nem utolsó sorban a fantáziáját, kreativitását.

Hátizsák, gyermek, női és férfi táskák

Hátizsák, laptop táska, válltáska, női táska, ridikül, ovis hátizsák gyerekeknek, felnőtteknek.

Olvadj be, vagy tűnj ki a tömegből, az alkalomhoz illően!
Egyedi megjelenés, új táska átpakolás nélkül, akár minden nap!

Az Upixel táskák különleges felülete szilikon pixelek segítségével dekorálható. A pixelek visszaszedhetők, perceken belül átrakhatók, így szinte azonnal változtathatod a táskádra kirakott képet.

Pénztárca, tolltartó, kiegészítők

Pénztárca, tolltartó, uzsonnás táska, kis pixel, nagy pixel és pixel szett kiegészítők.

Az Upixel táskákra jellemző, dekorálható felület segítségével a pénztárcádat, tolltartódat is egyedivé varázsolhatod. Ha nem kell készülnöd a következő órára, akár a szünetben is átalakíthatod.

A kis és nagy pixelek, illetve a pixel szettek segítségével bármilyen hangulatot, képet, szöveget kitehetsz az Upixel termékekre.